Inni

GABRIELA MISTRAL

Pedro de Alba dok­tor­nak A Rio Blanco völgye mentén
ahol fakad az Aconcagua,
ittam, ittam, és beleittam
a zuhogó víz ostorába,
amelynek dermedt-hófehéren
fürtként szétfröccsent dús sugára.
A buzgásra tapasztva ajkam,
megperzselte a szent víz lángja,
három nap vért szívott belőle
egy kortyával az Aconcagua.
Egy nap a Mitla rommezőjén
séta napon, szivar a számba’,
egy kút mélyén rácsodálkoztam
a vízen ingó indiánra,
s a fejemre, amit gyümölcsként
lombja közé rejtett a pálma.
Azt ittam, amit ő ivott ott,
arcom az ő arcára válva,
s egy villanásban rádöbbentem,
hogy családfám az ő családja.
Puerto Rico szigetén meg,
merülve mélykék sziesztába,

békés testem dühös habok közt,
s mint száz anya, megannyi pálma,
kókuszdiót tört fel a számban
merő jóságból egy lányka,
s én ittam, ittam, mint egy kisded:
anya- és pálma-nedv sugárja.
Édesebbet még sosem ittam,
testem és lelkem tanú rája.
Gyermekkorom kis otthonában
mamám a vizecskét kinálta,
egyik kortytól a másik kortyig
a bögrére hajolt vigyázva.
A feje fönt túl magasan volt,
a bögre lemerült alája.
Azóta enyém lett a völgy és
enyém a szomj s ami kiváltja.
Ahol még itt vagyunk s leszünk is,
talán az öröklét honába’.
A mozdulatokra figyeltem
és köztük többnek víz a tárgya.

[Versek, 1946, ford. Somlyó György]

Házmester, Köln, 1930