Bomba-Meditációk

PETER SLOTERDIJK

Az atombomba a Nyugat valódi Buddhája, tökéletes, szabad és szuverén szerkezet. Érinthetetlenül nyugszik silójában, a legvalóságosabb valóság és a legvalóságosabb lehetőség.

A kozmikus energiák megtestesülése ő, és az emberé, aki ezen energiák része, az emberiség legnemesebb műve és annak megsemmisítője is egyben, a technikai tudás győzelme, és a racionalitás megszűnése a felfoghatatlan szféráiban. A bombával elhagyjuk a gyakorlati ész birodalmát, ahol célokat próbálnak elérni a megfelelő eszközökkel. Az atombomba már rég nem csupán eszköz egy cél eléréséhez, hiszen olyan korlátlan hatalmú eszközzé vált, amely minden lehetséges célt felülmúl. Mivel azonban már nem lehet eszköz egy cél eléréséhez, az önmegismerés médiuma lett. Antropológiai esemény, az önfenntartási ösztön mögött rejtőző hatalomvágy végső tárgyiasulása. Azért építettük, hogy „megvédjük” magunkat, de éppen általa váltunk példátlanul kiszolgáltatottá. A bomba az emberben rejlő „gonosz” megtestesülése. Gonoszabbak, intelligensebbek és defenzívebbek már nem is lehetnénk.

A bomba az egyetlen olyan Buddha, melyet még a nyugati értelem is képes felfogni. Békéje és iróniája végtelen. Hiszen mindegy, milyen szerepet játszik: békés várakozást vagy tűzesőt, őt nem befolyásolja a halmazállapot változása. Akárcsak Buddha, puszta létével képes kifejezni

228

doisneau

» extrém felfegyverkezettségünk
védtelenné tesz minket
a gyengeség határáig
gyengévé az értelem határáig
és értelmessé – a szorongás határáig «

Elesett ló, Párizs, 1942

229

Sloterdijk

mindent, ami róla elmondható. A bomba semmivel sem gonoszabb, mint a valóság, és szemernyivel sem destruktívabb, mint mi magunk. A különbség csak fejlettségünkben, létünk fizikai megjelenítésében rejtőzik. A bomba maga a tökéletesség, nekünk még van mit fejlődnünk. Egy ilyen szerkezettel szemben nincs helye stratégiai megfontolásoknak. Csak arra kell figyelnünk, amit létével sugall. A bombával szemben nincs értelme harcnak vagy rezignációnak. Fel kell ismernünk: a bomba – mi magunk vagyunk. A nyugati világ „szubjektuma” kristályosodik ki ebben a szerkezetben. Extrém felfegyverkezettségünk védtelenné tesz minket a gyengeség határáig, gyengévé az értelem határáig, és értelmessé – a szorongás határáig. Az utolsó fennmaradó kérdés arra vonatkozik, hogy a külső vagy a belső utat választjuk-e. Hogy a megvilágosodás a belátásból, vagy a földet elárasztó tűzesőből származik-e.

A külső utak, legyenek azok bármilyen „jó szándékúak”, mint már annyiszor átélhettük, mind a fegyverkezés feltartóztathatatlan áramlatába torkollanak. Bár szörnyen irreálisnak tűnhetnek, a „belső utak” az egyetlen olyan tendenciában egyesülnek, mely békét hozhat a világnak. A modern világ olyan fejlődési ponthoz ért, amikor a külső lét, vagyis a politika, és a belső lét, vagyis a meditáció egy nyelvet beszélnek. Mindketten arra a következtetésre jutottak, hogy csak a „megnyugvás” jelenthet haladást. A titok nyitja a békés kivárás, az ellen-nem-állás. A meditáció és a haderő leszerelése mintha hasonló stratégiát követne. Mi ez, ha nem a modern kor iróniája! Napjaink külpolitikája végső soron nem szól másról, mint a bombával kapcsolatos elmélkedésekről, és ez a meditáció végül a bennünk rejlő bombaépítő-ösztön felismeréséhez vezet.

230

Sloterdijk

A meditáció lassan feldolgozza mindazt, ami tulajdonképpeni identitásunk felszínére tapadt, feloldja a páncélt, mely valódi énünket rejti, azt az ént, mely „az alapvető emberi értékek” védelmezőjének érzi magát. („Jó értékeket mutathatunk fel”, mondják a fegyverkezési stratégia kidolgozói!) A bomba rohadtul ironikus szerkezet, nem „jó” semmire, de a legdrasztikusabb hatásokat váltja ki. Lehet, hogy ő a mi Buddhánk, de egy szarkasztikus kisördög is rejtőzik benne. Érdemes lenne egyszer behatolni a belsejébe, és átérezni, mit is jelenthet a teljes megsemmisülés, ahogy kirobbanunk a kozmoszba! A bomba bármikor képes erre. A bomba belseje akár a Napé: ugyanaz a zúgás és kacaj. A tudat, hogy egy ilyen lehetőség áll rendelkezésünkre, a végtelen felsőbbrendűség érzésével tölt el. Az emberi tudat egy rejtett zugában szolidaritást vállalunk rettenetes, ironikus napgépünkkel.

A figyelmes szemlélőnek néha feltűnik a bomba gúnyos mosolya. Ha elég éberen figyeltük volna ezt a mosolyt, megtörténhetett volna az, amit a világ soha nem élhetett át azelőtt: Legyőzhettük volna a félelmet, és érezhettük volna, ahogy a megnyugvás feloldja bennünk az archaikus görcsöt, mely az emberiség állandó védekezési kényszeréből született. Good morning, Miss Neutron, how are you?... Önpusztító álmunkat bombák vigyázzák. Ha feleszmélünk, ezernyi bomba suttog fülünkbe, akár a könyörgő hangok Hermann Broch Alvajárók című trilógiájának végén: „az ember és a nép hangja, a vigasz, a remény, és a természetes jóság hangja: Ne félj! Még mindig itt vagyunk!”

[A cinikus értelem kritikája, 1981, ford. Kerekes Mónika]

231

Ismeretlen fényképész

» Gonoszabbak, intelligensebbek
és defenzívebbek már nem is lehetnénk «

Azonos típusú atombomba, mint az, amelyet 1945. augusztus 9-én a japán Nagaszakira dobtak le, és amely kb. 40 ezer ember halálát okozta. A Fat Man („kövér ember”) elnevezésű bomba átmérője 1,5 méter, hossza 3,2 méter, súlya pedig 4,5 tonna volt. Robbanóereje kb. 20 ezer tonna trotilnak felelt meg.

226 Brandt Szénbányász útban hazafelé Jarrow-ba, Anglia, 1930	227 Bomba-Meditációk PETER SLOTERDIJK Az atombomba a Nyugat valódi Buddhája, tökéletes, szabad és szuverén szerkezet. Érinthetetlenül nyugszik silójában, a legvalóságosabb valóság és a legvalóságosabb lehetőség. A kozmikus energiák megtestesülése ő, és az emberé, aki ezen energiák része, az emberiség legnemesebb műve és annak megsemmisítője is egyben, a technikai tudás győzelme, és a racionalitás megszűnése a felfoghatatlan szféráiban. A bombával elhagyjuk a gyakorlati ész birodalmát, ahol célokat próbálnak elérni a megfelelő eszközökkel. Az atombomba már rég nem csupán eszköz egy cél eléréséhez, hiszen olyan korlátlan hatalmú eszközzé vált, amely minden lehetséges célt felülmúl. Mivel azonban már nem lehet eszköz egy cél eléréséhez, az önmegismerés médiuma lett. Antropológiai esemény, az önfenntartási ösztön mögött rejtőző hatalomvágy végső tárgyiasulása. Azért építettük, hogy „megvédjük” magunkat, de éppen általa váltunk példátlanul kiszolgáltatottá. A bomba az emberben rejlő „gonosz” megtestesülése. Gonoszabbak, intelligensebbek és defenzívebbek már nem is lehetnénk. A bomba az egyetlen olyan Buddha, melyet még a nyugati értelem is képes felfogni. Békéje és iróniája végtelen. Hiszen mindegy, milyen szerepet játszik: békés várakozást vagy tűzesőt, őt nem befolyásolja a halmazállapot változása. Akárcsak Buddha, puszta létével képes kifejezni
228 doisneau » extrém felfegyverkezettségünk védtelenné tesz minket a gyengeség határáig gyengévé az értelem határáig és értelmessé – a szorongás határáig « Elesett ló, Párizs, 1942	229 Sloterdijk mindent, ami róla elmondható. A bomba semmivel sem gonoszabb, mint a valóság, és szemernyivel sem destruktívabb, mint mi magunk. A különbség csak fejlettségünkben, létünk fizikai megjelenítésében rejtőzik. A bomba maga a tökéletesség, nekünk még van mit fejlődnünk. Egy ilyen szerkezettel szemben nincs helye stratégiai megfontolásoknak. Csak arra kell figyelnünk, amit létével sugall. A bombával szemben nincs értelme harcnak vagy rezignációnak. Fel kell ismernünk: a bomba – mi magunk vagyunk. A nyugati világ „szubjektuma” kristályosodik ki ebben a szerkezetben. Extrém felfegyverkezettségünk védtelenné tesz minket a gyengeség határáig, gyengévé az értelem határáig, és értelmessé – a szorongás határáig. Az utolsó fennmaradó kérdés arra vonatkozik, hogy a külső vagy a belső utat választjuk-e. Hogy a megvilágosodás a belátásból, vagy a földet elárasztó tűzesőből származik-e. A külső utak, legyenek azok bármilyen „jó szándékúak”, mint már annyiszor átélhettük, mind a fegyverkezés feltartóztathatatlan áramlatába torkollanak. Bár szörnyen irreálisnak tűnhetnek, a „belső utak” az egyetlen olyan tendenciában egyesülnek, mely békét hozhat a világnak. A modern világ olyan fejlődési ponthoz ért, amikor a külső lét, vagyis a politika, és a belső lét, vagyis a meditáció egy nyelvet beszélnek. Mindketten arra a következtetésre jutottak, hogy csak a „megnyugvás” jelenthet haladást. A titok nyitja a békés kivárás, az ellen-nem-állás. A meditáció és a haderő leszerelése mintha hasonló stratégiát követne. Mi ez, ha nem a modern kor iróniája! Napjaink külpolitikája végső soron nem szól másról, mint a bombával kapcsolatos elmélkedésekről, és ez a meditáció végül a bennünk rejlő bombaépítő-ösztön felismeréséhez vezet.
230 Sloterdijk A meditáció lassan feldolgozza mindazt, ami tulajdonképpeni identitásunk felszínére tapadt, feloldja a páncélt, mely valódi énünket rejti, azt az ént, mely „az alapvető emberi értékek” védelmezőjének érzi magát. („Jó értékeket mutathatunk fel”, mondják a fegyverkezési stratégia kidolgozói!) A bomba rohadtul ironikus szerkezet, nem „jó” semmire, de a legdrasztikusabb hatásokat váltja ki. Lehet, hogy ő a mi Buddhánk, de egy szarkasztikus kisördög is rejtőzik benne. Érdemes lenne egyszer behatolni a belsejébe, és átérezni, mit is jelenthet a teljes megsemmisülés, ahogy kirobbanunk a kozmoszba! A bomba bármikor képes erre. A bomba belseje akár a Napé: ugyanaz a zúgás és kacaj. A tudat, hogy egy ilyen lehetőség áll rendelkezésünkre, a végtelen felsőbbrendűség érzésével tölt el. Az emberi tudat egy rejtett zugában szolidaritást vállalunk rettenetes, ironikus napgépünkkel. A figyelmes szemlélőnek néha feltűnik a bomba gúnyos mosolya. Ha elég éberen figyeltük volna ezt a mosolyt, megtörténhetett volna az, amit a világ soha nem élhetett át azelőtt: Legyőzhettük volna a félelmet, és érezhettük volna, ahogy a megnyugvás feloldja bennünk az archaikus görcsöt, mely az emberiség állandó védekezési kényszeréből született. Good morning, Miss Neutron, how are you?... Önpusztító álmunkat bombák vigyázzák. Ha feleszmélünk, ezernyi bomba suttog fülünkbe, akár a könyörgő hangok Hermann Broch Alvajárók című trilógiájának végén: „az ember és a nép hangja, a vigasz, a remény, és a természetes jóság hangja: Ne félj! Még mindig itt vagyunk!” [A cinikus értelem kritikája, 1981, ford. Kerekes Mónika]	231 Ismeretlen fényképész » Gonoszabbak, intelligensebbek és defenzívebbek már nem is lehetnénk « Azonos típusú atombomba, mint az, amelyet 1945. augusztus 9-én a japán Nagaszakira dobtak le, és amely kb. 40 ezer ember halálát okozta. A Fat Man („kövér ember”) elnevezésű bomba átmérője 1,5 méter, hossza 3,2 méter, súlya pedig 4,5 tonna volt. Robbanóereje kb. 20 ezer tonna trotilnak felelt meg.