Bevezetés a pszichoanalízisbe

SIGMUND FREUD

Hogy a gyereknek ne lenne nemi élete – ne volna nemi izgalma, kívánsága és ne érezné a kielégülés egy fajtáját –, hanem mindez hirtelenül a 12–14. évek között állana be, az – minden megfigyeléstől eltekintve – élettanilag éppoly valószínűtlen, sőt értelmetlen lenne, mint az, ha nem nemi szervekkel jönne a világra s ezek csupán a nemi érés idején nőnének ki. Ami ebben az időben felébred a gyereknél, az a szaporodási funkció, ami a már meglévő testi és lelki anyagot használja fel a maga céljaira. Önök azt a hibát követik el, hogy összecserélik a szexualitást és a szaporodást, s ezzel elzárják a szexualitás, a perverziók és a neurózisok megértésének útját. E tévedés mögött azonban szándékosság rejlik. Forrása különösképpen abban van, hogy Önök maguk is voltak gyermekek, s mint ilyenek alá kellett vetniük magukat a nevelés befolyásának. A társadalomnak ugyanis legfontosabb nevelési feladatai közé kell sorolni azt, hogy megfékezze a nemi ösztönt, amidőn szaporodási ösztönként tör elő, korlátozza, alávesse valamely egyéni akaratnak, amely azonos a társadalmi parancsolattal. Az is érdeke, hogy a nemiség teljes kifejlődését kitolja addig, amíg az értelmi érettség bizonyos fokát el nem érte a gyermek, mert a nemi ösztön tökéletes áttörésével a nevelhetőség gyakorlatilag véget is ér. Az ösztön különben minden gátat áttörne, és magával ragadná a kultúra fáradságosan felépített művét. Megfékezése nem is könnyű feladat sohasem, hol a kelleténél kevésbé, hol túlságosan is jól si-

kerül. Az emberi társadalom motívuma végső alapjában gazdasági; minthogy nincs elegendő tápláléka, hogy valamennyi tagját eltarthassa ezek munkája nélkül, korlátoznia kell a számukat, s energiájukat a nemi ténykedésről a munkára kell irányítania. Tehát az élet örökös, ősi, a jelenkorig folytatódó kényszerűsége.

A tapasztalat bizonyára megmutatta a nevelőknek, hogy az a feladat, amely szerint kormányozhatóvá kell tenni a fiatal nemzedék nemi kívánságát, csak akkor oldható meg, ha a befolyásolások nagyon korai időben kezdődnek s nem várják be előbb a serdülőkor rohamát, hanem beavatkoznak már a gyermek ezt előkészítő nemi életébe is. Ettől a szándéktól vezettetve tiltanak meg a gyermeknek és utáltatnak meg vele szinte minden gyermekies nemi ténykedést; azt az eszményi célt tűzik maguk elé, hogy aszexuálissá tegyék a gyermek életét, s az idők folyamán végül el is érték, hogy tényleg aszexuálisnak tartják, amit aztán a tudomány a maga tanításaként hirdet. Hogy mármost az ember ne kerüljön ellentétbe a hitével és a szándékaival, nem veszi észre a gyermek nemi ténykedéseit, ami nem csekély feladat, vagy a tudományban megelégszik azzal, hogy másként fogja fel ezeket. A gyerek eszerint tiszta, ártatlan, s aki másként ír róla, az az emberiség gyöngéd és szent érzelmeinek elvetemült meggyalázásával vádolható.

Egyedül a gyerek az, aki nem vesz részt ebben a hagyományos megegyezésben, teljes naivitással juttatja érvényre animális jogait, s újra meg újra bebizonyítja, hogy előbb meg kell járnia a tisztasághoz vezető utat. Eléggé csodálatos, hogy a gyermekkori szexualitás tagadói azért nem hagynak fel a neveléssel, hanem éppen a letagadott dolgok

Ma­gán­de­tek­tív, New York, 1975