Nadrágba bújt felhő

VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ

[...]

Mária, kellek így neked?
Engedj be, Mária!
Görcsös ujjaim közé szorult a vasnyaku csengő!

Mária!

Az utca rajzása elvadul.
Ujjak feszülnek a horzsolt nyakra.

Nyisd ki!

Fáj!

Látod – szemembe szúr
tűjével a sok női kalapka.

Beengedett.

Kicsikém,
ne félj,
hogy bikanyakamon
izzadt hasu nők ülnek, mint nyirkos hegyek –
egy életen át millió
hatalmas, tiszta szerelem súlya nyom,
és milliárd piszkos törpe-szerelmet cipelek.

Ne félj,
hogy engem az árulás
borús idején
ezer csinos arcnak kell ismét vigasztalnia –
„Majakovszkij-szeretők!” –,
de hiszen ez egy őrült szívén
trónoló cárnő-dinasztia.

Mária, jöjj közelebb!
Légy szemérmetlenül pucér,
vagy félve remegj,
de ajkad ki-nem-nyílt virágát virítsd:
szívem a májust még sohasem érte meg,
pedig már átélt
száz áprilist.

Mária!

Tianáért a költő szonettben eped,
de én
– ki húsból vagyok csak,
ember fia –
egyszerü szóval,
keresztény-módra kérem a testedet:
„Mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma.”

Add meg, Mária!

Mária!
Félek, hogy elfeledem a neved,
ahogy a költő fél, hogy elfeled
valamiféle
szót, mely istennel fölérne,
s melyet szült gyötrő éjszakán át.
Testedet
úgy őrzöm majd, úgy szeretem,
mint háborúban megcsonkított,
örömtelen,
senkinek-se-kellő
katona
őrzi egyetlen lábát.

Mária –
nem akarod?
Nem akarod!

Ah!
Tehát vihetem
könnyekkel teliszórva
megint
a szivemet
csüggedten és sötéten,
mint
az eb
viszi az ólba
vonat roncsolta mancsát.

Szívem vérétől vidámak az utak,
zubbonyom porára tapad a vér virága,
ezerszer táncolja körül a nap
a földet,
mint János fejét Heródiás leánya.
És mikor éveim gyűlő serege
a vég felé bokázik,
nyomomat millió vércseppel hinti tele
az atyai házig.

Kimászok
szutykosan (árokban éjszakáztam),
meghitten
mellé állok,
és néhány szót a fülébe súgok:

Ide hallgass, Uramisten!
Nem unod
naponta átfúrni elhízott szemeddel
a felleg-kását?
Mozgás – gyerünk –
körhintával szereld fel
a jó és a rossz tudásának fáját.
[...]

[Nadrágba bújt felhő, 1915, ford. Eörsi István.
In: Majakovszkij válogatott művei I., Európa Kiadó,
Bp., 1968, 39–42. o.]

187

Boubat

Lella, Bretagne, 1947

182 Ismeretlen fényképész A sárga blúz, Moszkva, 1913	183 Nadrágba bújt felhő VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ [...] Mária, kellek így neked? Engedj be, Mária! Görcsös ujjaim közé szorult a vasnyaku csengő! Mária! Az utca rajzása elvadul. Ujjak feszülnek a horzsolt nyakra. Nyisd ki! Fáj! Látod – szemembe szúr tűjével a sok női kalapka. Beengedett. Kicsikém, ne félj, hogy bikanyakamon izzadt hasu nők ülnek, mint nyirkos hegyek – egy életen át millió hatalmas, tiszta szerelem súlya nyom, és milliárd piszkos törpe-szerelmet cipelek.
184 Ne félj, hogy engem az árulás borús idején ezer csinos arcnak kell ismét vigasztalnia – „Majakovszkij-szeretők!” –, de hiszen ez egy őrült szívén trónoló cárnő-dinasztia. Mária, jöjj közelebb! Légy szemérmetlenül pucér, vagy félve remegj, de ajkad ki-nem-nyílt virágát virítsd: szívem a májust még sohasem érte meg, pedig már átélt száz áprilist. Mária! Tianáért a költő szonettben eped, de én – ki húsból vagyok csak, ember fia – egyszerü szóval, keresztény-módra kérem a testedet: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Add meg, Mária!	185 Mária! Félek, hogy elfeledem a neved, ahogy a költő fél, hogy elfeled valamiféle szót, mely istennel fölérne, s melyet szült gyötrő éjszakán át. Testedet úgy őrzöm majd, úgy szeretem, mint háborúban megcsonkított, örömtelen, senkinek-se-kellő katona őrzi egyetlen lábát. Mária – nem akarod? Nem akarod! Ah! Tehát vihetem könnyekkel teliszórva megint a szivemet csüggedten és sötéten, mint az eb viszi az ólba vonat roncsolta mancsát.
186 Szívem vérétől vidámak az utak, zubbonyom porára tapad a vér virága, ezerszer táncolja körül a nap a földet, mint János fejét Heródiás leánya. És mikor éveim gyűlő serege a vég felé bokázik, nyomomat millió vércseppel hinti tele az atyai házig. Kimászok szutykosan (árokban éjszakáztam), meghitten mellé állok, és néhány szót a fülébe súgok: Ide hallgass, Uramisten! Nem unod naponta átfúrni elhízott szemeddel a felleg-kását? Mozgás – gyerünk – körhintával szereld fel a jó és a rossz tudásának fáját. [...] [Nadrágba bújt felhő, 1915, ford. Eörsi István. In: Majakovszkij válogatott művei I., Európa Kiadó, Bp., 1968, 39–42. o.]	187 Boubat Lella, Bretagne, 1947

﻿Nadrágba bújt felhő

Nadrágba bújt felhő